9. fejezet. )

Karácsony volt. December 24ike. És esett a hó! Sok év óta először. Lili ezzel keltett. „Anya, anya! Esik a hó! És annyira szép! Menjünk ki játsszunk a kutyával! Kérlek!"- „Jól van, Lili. Anyu csak fél órát kér."- „Addig lemegyek a nagyihoz, megnézem, h mit csinál!"- mondta azzal kiviharzott a szobámból. Megnéztem a telefonomon az időt. Jesszusom ez a gyerek már ennyire topon van reggel 8-kor? Felöltöztem hát és lementem. Nagy ujjongásra értem le. Lili éppen a fa körül ujjongott, amit apu állíthatott fel az éjszaka folyamán Erikkel együtt. Nagyon szép fa volt, talán az eddigi legszebb. A hó pedig hatalmas volt. A kutya is ugrálva közlekedett benne. Felöltöztettem hát Lilit és kimentünk játszani. Rengeteg képet csináltam róla, és rólunk. Délre vártam Tomot. Nálunk ebédelt, a családjával együtt. Anyáék nagyon szerették őt is és a családját is. Tomnak 3 testvére volt. 1 bátyja, egy nővére és egy húga. A bátyjának már volt családja, mivel ő 27 éves volt. Botond. Viszont Tomnak már csak édesanyja élt, mivel az édesapja meghalt egy autóbalesetben. Tom még csak 12 éves volt. És pont így karácsony körül történt elvileg a baleset, de nem nagyon faggattam róla, láttam, h nehezére esik erről beszélnie. Tom 2 húga még nagyon kislány volt. Az egyik 14 éves a másik pedig 16. Nora és Eva. És érdekes, h én annyi idősen, mint ők, mennyivel másabb voltam. Érettebb. Ők ketten kissé olyan infantilisek. Mármint a legnagyobb problémájuk az, h milyen ruhát vegyenek fel, melyik buliba menjenek el és ott kivel kavarjanak. Azt hiszem, h ez így normális mégis. Nekem ez mind-mind kimaradt az életemből. Igazság szerint rettenetesen irigyeltem őket ezért az életformáért. Nem. Nem is az életformáért, hanem mert tulajdonképpen gondtalanok voltak. És nekem ez az életkor kimaradt. Mármint az önfeledt bulizás életkora. De sosem bántam meg, h inkább otthon maradtam és nem éjszakáztam, hiszen rengetegszer kellett a lányom mellett lennem esténként, mert vagy lebetegedett, vagy félt, vagy csak így voltam nyugodtabb. Mindjárt dél volt már és anyunak még segítenem kellett a hal elkészítésében. A terv az volt, h Tomék nálunk ebédelnek, aztán itt maradnak estére is. Ez lesz az első közös nagyobb ünnepünk Tommal. Rettenetesen izgatott voltam. Nem tudtam, h hová kapkodjak. Dél előtt pár perccel még Tiffany is beugrott a tiramisujával. Valami isteni finomat tudott csinálni. Nemrégiben kapott ő is egy kocsit karácsonyra. Egy új kis nissan micrat. Nem csak a tiramisuját hozta azonban, hanem az ajándékomat is. Egy fotóalbumot kaptam tőle, amiben benne volt az összes képünk 4 évre visszamenőleg. Nagyon jól esett, mert az albumot is ő csinálta, nagyon kreatív lett. Tőlem egy kevésbé kreatív ajándékot kapott, egy nyakláncot egy hozzáillő fülbevalóval és egy képkeretet, amiben a mi közös képünk volt. Hatalmas fogkrém reklám mosolyunk volt. De Tiffany amilyen figyelmes volt, nem csak nekem hozott valamit, hanem Lilinek is. Egy babát vett neki, egy igazi beszélős babát. Lili imádta, rögtön a fa alá is tette. Sajnos Tiffanyt nem sikerült rávennem, h maradjon nálunk ebédre is. A nagyanyjához való kötelező látogatásra nyilatkozva lelépett még dél előtt 10 perccel... <br /> Tomék valamikor fél1 fele értek hozzánk. Mindenki örült mindenkinek, az ajándékokat természetesen még kint hagyták a kocsiban. Lili mivel még hitt a Jézuskában ezért tartanunk kellett, h a Jézuska hozza az ajándékokat, így hát majd a 6 órási mise alatt fog anyukám meg Tom anyukája kipakolni mindent. De Lili figyelmét elvenni nehéz lesz nagyon, h nagyis és Rita néni nincsen sehol sem... De majd Tommal csak megoldjuk valahogyan. Az ebéd nagyon jó hangulatban telt el. 1 körül tudtunk csak leülni ebédelni, mert valami probléma volt a hallal amit anyukám sütött. Tom mikor belépett az ajtón és meg tudta, h egy kicsit később lesz csak kaja rám nézett és annyit mondott: „Szívem, te miért nem segítettél anyádnak? Én tudom, h ez volt a probléma. Hogy nem segítettél neki! Legközelebb tessék neki segíteni"- „Én a sütikkel bajlódtam. De majd legközelebb osztódom..."- morogtam neki oda. Nem szerettem, ha számon kértek. Észrevette rajtam, h kicsit megsértettek a szavai, szóval csak magához húzott és megpuszilta a homlokomat... Lili éppen akkor jött le, és mint minden kisgyereknél, nála is kijött az a korszak, h nem szeretne kistesót. Ráadásul ő azt is hitte, h a kistesó a puszitól lesz, szóval amikor meglátta, h Tom megpuszil egyből elkezdte fennhangon ordítani: „Anya! Ne! Már megint terhes vagy?!"- mondhatom, h mindenki rám nézett elkerekedett szemekkel, egyedül csak Tom nevetett, hiszen neki már meséltem Lili legújabb rögeszméjéről, az én fejem viszont főtt a szégyentől, mert anyám egyből elkezdett sápítozni. „Eliza! Mi történt?! Így nem fogod tudni befejezni a gimnáziumot. Mi lesz veled, lányom, jaj!"- „Anya, nyugodj meg, nem vagyok terhes. Csak Lili újonnan ettől fél, h lesz egy kistesója. Tom pedig csak adott egy puszit, és Lili úgy gondolja, h ettől lesz a baba!"- mondtam kissé ingerülten. Nagyon tudott idegesíteni, ha rákezdte, pedig tudom, h csak azért csinálta, mert szeret engem, de akkor is. „Ja, jól van. Akkor viszont gyere segíteni megteríteni!"- rögtön gondoltam, h ezt fogja kihozni a dologból. Annyira ismertem már anyámat. Még ilyenkor sem lehettem Tommal felhőtlenül mindentől mentesen. „Megyek segíteni!"- ajánlotta fel Tom. Olyan édes volt. „Gyere!"- válaszoltam neki. Bementem az ebédlőbe és oda álltam a szekrény elé, ahonnan kivettem az ünnepi étkészletet és a tányérokat. A tányérokat neki adtam, h ossza ki, én pedig az evőeszközökkel bajlódtam. Egyszer csak mögém lépett és átkarolta a derekamat. Majd megpuszilta a fülemet és a nyakamat. Tudta, h imádom, ha a nyakamat puszilgatja olyankor mindig beleborzongtam. Elfordítottam a fejemet amennyire csak tudtam, h megcsókolhasson, de nem akart. Inkább a nyakamat puszilgatta. „Tom, mit csinálsz, bárki bejöhet ide!"- mondtam neki megrovóan, mire ő csak elcsitított. „Most biztosan nem, az ajtó zárva van, és egyébként is mindenki a nappaliban beszélget, vagy a konyhában segít anyádnak. Most senki sem fog idejönni és ellenőrizni minket."- „Lili sem?"- „Ő sem. Norával játszik, kint az udvaron."- „Na de akkor is. Inkább menjünk fel a szobámba, doktor bácsi!"- „Preferálom az ötletet. De a kisasszony szerint fel tudunk úgy osonni, h senkinek se tűnjön fel?"- „Mivel a lépcsőhöz át kell menni a nappalin, nehezen, de csak nem fog szólni senki sem. Egy próbát megér!"- kacsintottam rá, mire végre abbahagyta a nyakam puszilgatását és elengedett. Hirtelen mozdulatokkal kiment az ebédlőből át a nappaliba majd már hallottam is, ahogyan a lépcsőn dübög felfelé. Én meg csak álltam ott lent még mindig az ebédlőben földbe gyökerezett lábakkal. Mi van akkor, ha most le akar fektetni? Végül is karácsony körült beszéltünk meg, de az csak körül. Nem pont karácsonyt, meg különben is nem sokára kajálunk. Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam utána. Talán csak nem ekkora őrült, h most így, h mindenki itt van, olyankor akarja. Talán nem. Mikor felértem a szobámba láttam, h ott ül az ágyon és egy kis dobozkát szorongat a kezében. Ránéztem a dobozra. „Az micsoda?"- kérdeztem. „Egy ajándék neked karácsony alkalmából. Szeretlek!"- azzal odaadta az ajándékot. Én elvettem tőle és kinyitottam. Elakadt a lélegzetem. Egy gyönyörű szép ezüst nyakláncot rejtett a kis dobozka, amin volt egy medál is. A medál egyik oldalán az volt, h „Eliza", a másikon pedig az, h „Örök szerelemmel Tomtól". Nagyon megható volt. Csak kicsordultak a könnyeim, pedig ezt nem akartam, és egyben rettenetesen dühös voltam, mert megbeszéltük, h nem veszünk egymásnak semmit sem. „A nyaklánc nem ezüst, hanem fehér arany. Gyönyörű, nemde?"- „Igen, meseszép, de megbeszéltük, h nem adunk egymásnak semmit sem, Tom! Most olyan hülyén érzem magamat."- „Hiszen nem azt beszéltük meg, h ma este először..."- „De igen, de az semmi ehhez képest. Ez... ez gyönyörű."- „Dehogyis semmi. Igenis nagyon sok. Ez nekem rengeteget jelent."- „Amúgy nem is ma estéről volt szó, hanem csak karácsony körülről."- „Én kérek elnézést, de azt beszéltük meg, h ez lesz a karácsonyi ajándékom. A karácsonyi ajándékot pedig karácsonykor szokás megkapni."- Igazat kellett neki adnom. Tényleg ezt mondtam. De ez az ajándék lehengerlően szép volt. Sokáig csak a kezemben tartottam és nézegettem. Percekig csak néztem és néztem. Csak akkor tértem észhez, amikor anyu szólt, h kész az ebéd. Akkor lementünk, h együnk. A délután hamar eltelt. Lilivel, Tommal és a húgaival kimentünk és sétáltunk egyet a havas utcákon. Lilit természetesen szánon húztuk, mert ő kijelentette, h fáradt. A kutyát a szán elé kötöttük, h ő húzza, de hamar rájöttünk, h ez rettenetes ötlet volt, mert ugyan jött, mint az ökör utánunk, de sokszor felborult a szán, pluszban a kint lévő macskákat is kergetni akarta, szóval hamar meg vétóztam ezt a fajta szánkózást. Sajnos sétánk rövidre sikeredett, mivel elkezdett esni a hó. Amint hazaértünk anyu csinált mindenkinek egy-egy forró csokit. Nagyon felmelegítő volt, majd olyan fél6ig még beszélgettünk aztán elindultunk a 6órási misére. A mise nagyon hangulatos volt és szép. Mikor kijöttünk még mindig esett a hó. Lili imádta. Csináltunk egy nagy családi képet, amin mind rajta voltunk. Egy járókelőt kértünk meg a kép elkészítésére. Nagyon jól sikerült, mindenkinek tetszett. Fél8 körülire értünk haza. 8kor vacsoráztunk, én Tom és Lili mellett ültem. Lili egész vacsora alatt szórakoztatta a társaságot. Mindenbe beleszólt és természetesen nem maradhatott el a gyerekszáj sem. Nagyon aranyos volt. Természetesen már alig várta az esti ajándékozást is. Le sem tudtuk lőni. 9kor került sor az ajándékozásra. Mindenki adott mindenkinek valamit. Tiffany ajándékát akkor már rég betettem a fa alá a sajátjaim közé, Lili pedig azonnal észrevette és elkezdte végig lapozgatni. Mindegyik képnél elidőzött és elgondolkozott. Volt egy kép, amin 3 voltunk. Ő Tiffany és Én. Ennél a képnél különösképpen elidőzött. Még vmikor 9ikben készülhetett a kép. „Anyu, milyen kicsi voltam!"- „Így van, Lili. Nagyon, nagyon kicsi. Éppen az oviba készültél."- mondtam neki, aztán leültem a kanapéra Tom mellé. Olyan fél12 felé Tom családja elment. Lilit lefektettük Tommal aztán elköszöntünk anyáéktól és Eriktől is. Egymásra néztünk. Láttam a szemében, h már egész nap ezt várta. Volt vmi a szemében. Csak megálltam Lili ajtaja előtt és ránéztem. Furcsa volt. Olyasmit láttam a szemében, amit eddig még sohasem. Furcsán csillogott. Olyan pajkosan. Mindenesetre nagyon tetszett ez a vmi a szemében. Hirtelen ötlettől vezérelve elmentem mellette, de még megsimogattam az arcát és a szobám ajtaja előtt megálltam, magamhoz húztam és megcsókoltam. „Boldog karácsonyt!"- mondtam. „Boldog karácsonyt!"- mondta, majd behúztam az ajtón és becsuktam azt.

Oldal: Lili és Én IX.
My life, my story, ME - © 2008 - 2024 - liliandme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat