3.fejezet

Egy kávézóban ültünk, a többiek és én. Csak faggattak továbbra is. Nem vették észre, h mennyire kimerült vagyok, de végül is megértem őket. Hiszen ezt eddig mindegyikőjük elől eltitkoltam. Pedig a lányom a mindenem. Ezt ők is észrevették. Szerintük teljesen átszellemültem amikor róla beszéltem, és igazuk volt. Olyankor mindig elfelejtettem minden gondomat, a holnapi matek dolgozatot, amire szokásomhoz hűen nem tanultam. Pedig tudtam, h tanulnom kellene, hiszen amikor betöltöm a 18-at magamhoz akartam venni Lilit. És azt egy fizetős egyetem mellett nehezen tudtam volna vállalni. De végtére is nem aggódtam miatta túlságosan sokat. A matek mindig is a véremben volt. El felejtettem a szokásos otthoni veszekedéseimet a szüleimmel - amiből megjegyzem nem volt sok - és a pillanatnyi problémáimat a fiúkkal, akikkel szintén nem volt sok dolgom, hiszen be kell, h valljam, undorodtam minden példánytól. Szerintem meg is volt hozzá az okom. Érdekes, h csak azokat a fiúkat utasítottam el mindig is akik ÚGY közeledtek hozzám. Azokat sosem akik csak, mint a barátaimként tették. Valahogyan féltem a kötöttségektől. Persze, utólag mindig meg bántam egy-egy jobb fogást, vagy amikor a rosszabbat választottam, vagy csak ha simán szerelmes lettem. Na, de most legyünk őszinték. Engem világ életemben úgy neveltek, hogy egy gyermekes anyuka ne pasizzon, ne járjon diszkóba és ne igyon, ne cigizzen! És bár, abban a korban vagyok, akinek ezek az elfoglaltságok, szórakozási lehetőségek most lennének adottak, sosem tettem. Sosem voltam ezekért oda. Most komolyan?! Mi olyan jó abban, h leiszod magadat ilyen fiatalon? Persze, amikor mindig leültünk és a barátaim vagy akiket csak éppen oda dobott a sors erről kezdtek el beszélni, h ezen meg azon a hétvégén hogyan basztak be mindig irigykedtem. De nem éreztem rá túlságosan késztetést, h bármikor is ott legyek. Egyszer voltam életemben egy házibulin. Akkor se volt kb senki sem részeg. Aki meg igen, rajta röhögött mindenki. Most őszintén? Kell ez bárkinek is?! NEM! Én akkor se ittam sokat. Hiszen másnap találkoztam Lilivel. És nem akartam, h az anyját másnaposan lássa. Hiszen, milyen példát statuálnék neki? Hát azt, h ott jön az anyuci aki most valamiért imbolyog. És azt nem akartam, h rossz példák között nőjön fel. Pedig sajnos már így is azok között nő fel. Hiszen, ott vannak az otthonbeli gyerekek, akiktől folyamatosan hallja a csúnya szavakat és az obszcénebbnél obszcénebb kifejezéseket. Még néha én is elcsodálkozom egy-egy káromkodásán, pedig én is éltem már és hallottam is.. Múltkor rákérdeztem a nevelőnőnél, h ez miért lehet, vagy hogyan. Ő erre azt felelte, h számos gyerek hátrányos helyzetű családból lett ide szállítva. Mindig ezt a szót használta, szállítva. Mintha csak holmi tárgyakról beszélne az ember. Pedig azok hús és vér gyerekek. Se nem állatok, se nem tárgyak. És rettenetes körülmények között kell szocializálódniuk. Sajnos. Mondjuk Lili még az egyik legszerencsésebb volt közülük. Hiszen őt a nyarakra mindig magamhoz vettem. Anyámék az elején nagyon ellene voltak. Ők sajnos sokáig tartották őt rossznak. Sőt gonosznak. Emlékszem rá, hogy egyszer levert egy poharat most nyár elején és nagyon keményen megbüntették érte. Pedig véletlenül csinálta. Anyám nagyon csúnyán leüvöltötte a fejét, nekem kellett mondanom utána, h nem direkt csinálta, nyugodjon meg, hogyha ekkora pénz kiesés neki ez az egy pohár most elmegyek és veszek neki 10 új poharat is akár. Erre kicsit lenyugodott aztán elgondolkozott a dolgon és másnap meglepte Lilit egy vadonatúj babával. Hajjaj, h szerette azt a babát. Mindig mindenhová magával hurcolászta, hiszen nem nagyon voltak új játékai csak amiket tőlem megörökölt. De azokat sem vihette el az intézetbe, mert attól féltünk, h elveszik tőle a nagyobbak. De ezt kikönyörögte, h majd vigyázni fog rá, én meg mivel nem volt szívem neki azt mondani, h ne vidd el, kicsim, ezért elengedtem vele. Július vége felé kapta a babát és 1 hónapon át a baba hű társa volt. Sajnos elengedtem vele az intézetbe. Az első szeptemberi találkozásunk alkalmával rá kellett jönnöm, h hiba volt.. A kislányom sírva jött oda hozzám és anyámhoz, h ne haragudjon a nagyi, de elvették tőle, és nem tudott mit csinálni. Még a horzsolásokat is megmutatta magán, h ő bizony közel harcban is- ezt a szót használta, csak néztünk egy nagyot amikor kimondta, fogalmunk sem volt, h honnan hallja ezeket a szavakat- megvédte a babát, de a nagylányok erősebbek voltak és sokan... anyám, mivel nagyon megszerette Lilit azután az eset után eldöntötte, h vesz neki egy új babát. Lili ennek természetesen nagyon örült. Én kevésbé mert ez azt jelentette, h megint meg fogják verni a babáért. És inkább ne legyenek új játékai, minthogy megverjék. Szóval, most megígértettem vele, h nem viheti el magával sehová sem. Erre ő nagy diplomatikusan csak annyit felelt, h az üzletet megkötöttük. Ezt a szót sem nagyon értettem, h honnan tanulta, de belenyugodtam, h ismeri. Mint kiderült, van egy legjobb barátja, az Emil aki szintén olyan helyzetben van, mint ő. Csak ott ismerik az apukát. Egy büdös bunkó.. nem vállalta fel a fiát. Pedig ha valaki ő megtehette volna. Van egy eléggé nagy cége ami ráadásul jól is megy. Nincsen családja sem. De ahhoz meg ért, h hogyan bolondítsa magába az ember 14 éves lányát aztán meg vegye el a szüzességét és csinálja fel. Na ezért undorodom én a férfiaktól. Mert amint bizonyítaniuk kellene megfutamodik mind!!! Komolyan sajnáltam Enikőt. Ő csak 2 évvel volt nálam idősebb. De az érettségi miatt még nem vehette magához Emilt. Azt mondta, h amint biztos helye van az egyetemen magához veszi. De ne aggódjon senki sem miatta. Enikő történetét megismerve rájöttem, h a bosszúnál nincs jobb dolog a világon. A pasi aki felcsinálta egy életre nyögheti a „hibáját", hiszen kénytelen lesz kifizetni Enikő lakbérét és éhbérét amíg csak él. Ezt Enikő a pernek köszönheti, amit indított a pasas ellen amikor kiderült, h terhes. De ez csak a 18ik születésnapja után lép érvénybe. Szóval Enikő a szerencsésebbek közé tartozik akinek majd nem kell dolgoznia az egyetem mellett, nem úgy, mint nekem. Bár a gyerekét ettől még ugyanúgy nevelnie kell majd mellette, de úgy gondolom, h ez is nagy segítség lesz neki. Velem a szüleim közölték, h ők szívesen kifizetik a lakbéremet, de csak azt, mivel az ételemre már nem fog jutni az egyetem mellett és a testvérem iskolázása mellett is. Szóval ha azt akarom, h meg tudjunk élni vmit dolgoznom KELL. De szívesen fogom csinálni, mert végre Lilivel együtt lehetünk, és ez nekem mindent megér.

Oldal: Lili és Én III.
My life, my story, ME - © 2008 - 2024 - liliandme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat