Lili és Én

1.fejezet.

   A történetem egy esős novemberi estén kezdődött. Jól emlékszem mindenre, hiszen ez az este meghatározta sorsomat. Épp az edzésről igyekeztem a buszra. 12 éves voltam. Emlékszem, egyszer csak befordultam egy sarkon amikor 6 férfi kapott el. 4-en lefogtak a másik kettő meg nekem esett. Magára a dologra nem emlékszem. Sem a támadóimra. Viszont mindenmásra igen. A szagokra, a neszekre és a fájdalomra igen. De a többi lényegtelen dologra nem. Az is csak egy biztonsági kamera felvételeiről derült ki. A pszichológusom szerint az agyam így védekezett a sokk ellen ami ért. Miután végeztek velem természetesen magamra hagytak. Nem emlékszem egyetlen férfi arcára sem- annál inkább a borszagra ami áradt belőlük. Emlékszem, h amikor otthagytak arra gondoltam, h életemben először vagyok igazán egyedül. Természetesen nyugodt magányom nem tartott sokáig. A szüleim kerestetni kezdtek, miután nem tudtak utolérni a telefonomon. Arra is emlékszem, h mit mondott a rendőr aki megtalált „Jesszusom..." Semmi mást nem bírt kinyögni mint azt, h jesszusom. Mint később kiderült, azért mondta ezt, mert az arcom, a lábam és mindenem tele volt horzsolásokkal. Rajtam pedig csak egy régi pokróc volt. Először azt hitte, h egy csöves nyomorék vagyok. Mondhatom, h szerencsém volt. Csak úgy kb cirka 6 órát feküdtem meztelenül az avaron. Utána rögtön vittek is a kórházba ahol alaposan kivizsgáltak. Hál' istennek nem lettem se AIDS-es se semmilyen nemi beteg. Csak éppen sokkos állapotban voltam. Alig beszéltem, pedig Istenre esküszöm, h nem vagyok egy szótlan ember. Miután kiengedtek a kórházból csak teltek a napjaim. Unatkoztam. Túlzottan féltett mindenki. Amit bevallok őszintén szerettem. Pontosan tudtam az okát annak, h miért viselkednek velem így a szüleim, a családtagjaim, miért vettek ki a kézilabda edzésekről, miért lettem magántanuló. Mindenki kinézett magának. Ott jön a lány akit megerőszakoltak. Hip-hip hurrá. de mégse értettem, h mire ez a nagy felhajtás. Jól van, nem beszélek annyit, ez is csak azért van, mert ez egy tanulság volt a számomra, h nem minden a hírnév a becsvágy és a jó jegyek. És arra is megtanított, h a gonosz mindenhol ott van. A családban, az utcákon. Hívő ember lettem. A vallásomhoz fordultam. Komolyan mondom, h az egyetlen szerencsém az volt, h nem emlékszem semmire sem... Így teltek a hónapjaim amikor egyszer csak beköszöntött a nyár. Anyám már tervezgette is a nyaralást. Nem akart nagyon nagy felhajtást. Tudta, h kerülöm a zsúfolt helyeket amit megjegyzek magam sem tudom, h miért tettem. Szóval beköszöntött a nyár és én azt vettem észre, h hirtelen elkezdtem hízni. Egyik hétről a másikra felszedtem 13 és fél kilót. A hasam is megnőtt. De nem úgy, mint aki kövér, hanem mint aki terhes. Igen, kedves hölgyeim és uraim, terhes voltam. És ezt a terhességem 8-ik hónapjában kellett megtudnom. Nem tudom, h mit vizsgáltak a véremben akkor novemberben. Egyet tudtam, h a gyermekemet már nem tudom elvetetni, viszont az, h én ezt a kis bestiát sosem fogom felnevelni biztosan tudtam. Az ördögöt, a gonoszt láttam benne. A családom tönkretevőjét. De belenyugodtam a tudatba, h terhes vagyok. Furcsán nyugodt voltam. Most kérdezhetnék tőlem az emberek, h „Hé! Kislány, h-h nem vetted észre, h terhes vagy?" Nos, a válasz igen egyszerű. Mivel kamaszodtam éppen hogy, a menstruációm is rendszertelen volt. Az elején minden nőnek rendszertelen, aztán egy idő után beáll. Mondanom se kell, h amikor a szüleim megtudták a hírt, h terhes vagyok, közösen megegyeztünk, h a lányomat -mert hogy kislányt vártam- örökbe adjuk. Július 12-re írtak ki. Mondhatom, h rettenetesen féltem a szüléstől. Nem tudtam, h mit várjak tőle, hallottam, h nagyon fáj. A nagymamám mondta mindig amikor sírtam neki, h fáj ez vagy az, h amíg nem szültél nem tudod, h mi az igazi fájdalom! Emlékszem rá. Szegény még annak az évnek a januárjában meghalt. Gyönyörű temetése volt. Apám kicsit bele is rokkant, a testvérét pár évvel előtte agyonlövik, a lányát megerőszakolják és az édesanyja pedig meghal... Hát volt egy éve szegényemnek. Most meg kiderül, h nagypapa lesz. 45 évesen. Nem egy leány-álom. Szóval a családom sok megpróbáltatáson ment át és rengeteg mindent köszönhetek nekik. Rengeteg mindenben segítettek nekem. Még a testvérem is. Ugyanúgy ott álltak mellettem azon a novemberi hajnalon mint a kislányom születése napján. A szülés pokolian fájt. Már egy héttel a kiírásom előtt befeküdtem. Szerencsémre, hiszen a kis Lili hamarabb akart kiszabadulni. Emlékszem rá, h éppen az ágyamban feküdtem amikor a nagynénémmel beszélgettem telefonon. Emlékszem rá, h éppen a szüléssel kapcsolatban faggattam amikor annyit éreztem, h rúgott egyet. Mondtam is neki amikor magam sem tudom miért földön túli sikítás hagyta el a számat. Emlékszem rá, h ő csak sikított a telefonba: Jesszusom, Eliza, jól vagy? Azonnal a telefonért nyúltam, h mondjam neki, h természetesen, minden a legeslegnagyobb rendben van amikor egyszer csak elfolyt a magzat vizem. Csak annyit mondtam neki, h le kell tennem, majd holnap felhívom. Emlékszem a döbbent hangjára. Amint letettem a telefont nővérért kiabáltam és sikítoztam. A gerincem mentén végig futó újabb és újabb fájdalom is elviselhetetlen volt. De ami a méhemmel történt az maga volt a pokol 8-ik bugyra. Édesanyám azonnal bejött a kórházba apámmal egyetemben és a 2 örökbefogadó szülő is úton volt már. Emlékszem rá, mert anyám hívta őket azonnal bent akartak lenni a szülésen. Pedig én megmondtam, h nem jöhetnek be, még csak az kéne! Hogy lássanak engem akkor amikor a leggyengébb vagyok. Még a saját szüleimnek sem engedem meg nemhogy vadidegen embereknek akikről remélem, h ezek után egy hangot sem hallok.. Miután ezt megmondtam anyámnak közölte velem: „Eliza, egy szülő nő nem a leggyengébb pillanatában van, hanem a legerősebben, azért, h a gyermekét a világra hozza! Tudod, h én mennyit adtam volna érte, ha normálisan szülhettelek volna meg téged meg az öcsédet?!" Tehát a vita eldőlt. A lányom szülei bejöhetnek a gyermekem megszületésére. Már alig vártam, h túl legyek ezen. Akkor már harmadik órája vajúdtam. Július 8-a volt. Pontosan ezután egy hónappal mentünk volna el nyaralni Toscanara. Csak erre tudtam gondolni, h de jó lesz már végre a tengerparton iszogatni valami fonom virgin-pina-coladat.. természetesen közben szültem. Emlékszem rá, h az orvos csak mondta és mondta a magáét. „ Csak nyomj még, nyomj! Már látom a fejét! Már jön a válla. Ó és már csak az egyik lába van hátra!" Amikor ezt kimondta még löktem rajta egy utolsót és kint volt. Kint volt egy egészséges de satnya kislány aki rettenetesen sovány volt. A súlya alapján koraszülöttnek ment volna el. 2.5 kiló volt és 58 centi hosszú. A Karomra fektették. És amikor megláttam és meghallottam, h sír magam sem tudom, h miért, de elkezdtek hullani a könnyeim. A szomorúságtól hullottak a könnyeim. Mert csak akkor, abban a percben értettem meg, h mit is jelent nekem az a kislány. És tudtam, hogy neki jobb lenne a szülők mellett. Orvosok. Boldogok, fiatalok és szépek. Gazdagok. Tökéletes neveltetésben részesítették volna Lilit. Miközben varrták össze a sebeimet ezen gondolkoztam. Közben a kiscsöppséget megfürdették. Miután betoltak a szobámba nem aludtam el. A lányomat követeltem. Mondták nekem, h nem hozhatják be. Inkubátorban van. Mondtam nekik, h akkor hozzák inkubátorostul engem nem érdekel, de én látni akarom őt. Rendesen össze vesztem az ápolónővel. Anyámnak kellett róla leszednie. Nagyon kimerült voltam, de tudtam, h kell nekem a lányom és én is kellek neki. Kimerültségemben sírtam. Apám megpróbált rávenni arra, h aludjak el. Mondtam neki, h az teljesen kizárt dolog mindaddig amíg nem látom a lányomat, h itt van mellettem. „Jaj, Eliza, ne légy ilyen makacs!" Emlékszem, h ezt mondta, de a végén nyertem a vitában. Behozták Lilit. Emlékszem rá, h a szülésem után ami mellesleg 7 órán át tartott még körülbelül 1 napon át nem aludtam mert csak nézni akartam. Bele szerettem a lányomba. Egy valóságos csoda volt, ahogyan mozgatta a kis ujjacskáit és karját. Emlékszem rá, h végig azon gondolkoztam, h tényleg odaakarom én adni ezt a csöppséget bárkinek is? A választ a testvérem adta meg. „Eliza, te tényleg képes lennél odaadni Lilit bárkinek is? Végül is a te lányod! Utána néztem és még dönthetsz úgy, h megtartod. Ha már ennyit szenvedtél vele akkor már nehogy csakúgy veszni hagyd!"-„Természetesen nem fogom odaadni senkinek sem. Ő nem egy tovább ajándékozós unalmas ajándék amit megun az ember és odaadja valaki másnak! Ő egy ajándék. De csak az enyém!" Ezt válaszoltam neki, aztán megkértem rá, h menjen ki a szobámból, h fáradt vagyok. És csakugyan az voltam. Alighogy ki ment már aludtam is mint a bunda. Neszezésre keltem fel és halk beszélgetésre. „Nézd, de édes, szivem!"-„Igazán az, drágám! Szóval mikor lenne lehetséges, h elvigyük őt?" ismeretlenek voltak ezek a hangok. De azonnal felkeltem rá. - „ Ahogyan óhajtják! Holnap a legközelebbi időpont!"- mondta az apám. Kénytelen voltam közbevágni. „Már bocsánat, de ő az enyém! És nem vihetik el!" Emlékszem a döbbenetre az arcukon. És legfőképpen apám arcára. „Micsoda?!"- kérdezte a nő. „Mi az, h nem vihetjük el? Van már szerződés és engedély is!" - „ Még visszavonhatom a szerződést. És én visszavonom. Ő az én gyerekem!" Azonnal kaptam is a csípős a választ a nőtől. Paprikás egy nő volt az biztos, vagy csak nem volt meg a napi cigi meg kávé adagja, nem tudom. „ Na ide figyelj, te kis ribanc! Felcsináltatod magadat 12 évesen és most meg nem vagy hajlandó odaadni egy normális családnak a gyerekedet aki már csak biológiailag kötődik maximum hozzád? Inkább gondolkoztál volna aznap este amikor lefekszel a fiúddal, te szajha!" - „Na de kérem, hölgyem! Tudja maga, h a lányom hogyan lett terhes?" kérdezte apám a nőtől. Rettenetesen mérges voltam a nőre. Legszívesebben a telefont vágtam volna hozzá. „ Fogalmam sincs, de sejtem, hogyan. Tudja orvos vagyok! Gondolom, h mi hogyan működik.. Gondolom volt egy görbeestéje. Ne adj' Isten még részeg is volt, simán kinézem ezt az ilyen aljanépi söpredékből!" A szavai a szívem legmélyéig hatoltak. Ez a nő nem tud semmit sem. Nem tudja, h mi történt velem pontosan azon a napon. Én sem, az igaz, de az édesapám tudja. Ő pontosan tud mindent. Részletesen. És ez a nő meg csakúgy bejön ide a hülye fikcióival meg minden és azt hiszi, h ő itt valaki?! Mégis kinek hiszi ez a nő magát. A könnyek nyaldosták az arcomat. A szégyentől ami ért. Ezek szerint az örökbefogadó szülők egyike sem tudja, h mi is történt velem valójában? Vajon mindegyik ezt hiszi rólam? Milyen rettenetes embernek tarthatnak engem! Gondolkodásomból apám ordibálása szakított ki. „Lehet, h maga azt hiszi saját magáról, h egy művelt, okos nő, de ezek szerint maga semmit sem tud. A lányom úgy esett teherbe, h megerőszakolta 6 férfi. 6 részeg férfi! A mai napig keresik őket 6 megyében. És az én lányom nem egy ribanc. És nem úgy erőszakolták meg, h részegen jött haza a dizsiből. Kézilabda edzésről jött haza. Aznap nem tudtam érte menni, mert sokáig kellett dolgoznom. Maga a koszos ribanc, h ezt hiszi! És én ilyen nőnek nem adom az unokámat! Hordja el magát!" Hálás voltam neki azért amit értem tett. De a kicsi felébredt és követelte, h szoptassam meg. Már rutinos mozdulattal ki is vettem az inkubátorhoz és neki álltam szoptatni. Bár a melleim még nem voltak kifejlődve azért a szoptatásra már alkalmasak voltak. Miután megszoptattam anyám meg apám visszajött. „Tehát, nem akarod örökbe adni?"-„Nem." -„És akkor mit csinálsz. Mi nem fogadjuk örökbe.. Nekünk nem kell még egy gyerek, Eliza!" - „Tudom. Nos, megkértem öcsit, h nézzen utána, h mik a lehetőségeim. Beadhatom egy otthonba ahol napközben meglátogathatom. Ez jobb hely, mint egy árvaház. De nem jobb, mint a szülői ház.." Így történt, h a kis Lilivel nyárra beköltöztem az otthonba.

2.fejezet

     Csak teltek és múltak az évek. Észre sem vettem és máris 16 éves lettem. Lili pedig 3. Gyönyörű kis hercegnő lett belőle. Mára már teljes mértékben felépültem. A napra pedig amikor megerőszakoltak nem emlékszem-még mindig, talán jobb is ez így. Mivel hívő emberré váltam egy jó hírű katolikus gimnáziumba adtam be a jelentkezésemet ahová fel is vettek elsők között jó tanulmányi átlagom miatt. Szerettem az iskolát. Jó volt oda járni. Teljesen új lappal kezdhettem. Rengeteg jó embert ismertem meg, de maradtak mellettem igaz barátok is. Sok barátom volt. De ahogyan teltek itt is a hetek egyre nehezebbé vált az iskola. Egyre nehezebb volt találkoznom Lilivel is. Pedig annyira szerettem őt. Imádtam minden mozdulatát, ahogyan vakarta az orrát, ahogyan gondolkozott, vagy megilletődött vagy csuklott egyet íjedtében. Olyankor mindig csuklott.. Egyre nehezebb volt vele úgy találkozni, h a többiek ne tudjanak a lányomról. Ne értsenek félre, nem tartottam én kínosnak Lilit, csak hát emlékeztem a doktornő reagálására amikor közöltem vele, h megtartom Lilit. Lili időközben nagyot nőtt. Csodaszép lett. Hosszú, barna olyan göndör haja volt mint akinek most csinálták meg egy fodrászatban a haját. És a nagy kék szemeivel úgy tudott nézni. Olyan okos kislány volt. Már tanulgatta a betűket és a számokat. Olyan büszke volt magára amikor elszámolt nekem egyedül 50-ig. Hát még én milyen büszke voltam rá. Kis agytröszt. A legjobb géneket kapta- bár továbbra se tudtuk, h ki volt az apja. <br /> Egyik nap aztán nem tudtam meglátogatni, de ő nagyon akart velem találkozni, mert nemsokára húsvét, és ugyan mondtam neki, h még fogunk találkozni, hozta volna nekem a nyuszinak benyújtott kérelmét a csokik miatt. Az iskolában álltam a földszinten. Éppen a barátaimmal beszélgettem, amikor megjelent a kis tündérkém. Szoknyácska volt rajta és egy rózsaszín kabátka. Már messziről kiabálta, h. „Anya!" Ezer közül is megismertem volna a cipője kopogását ahogyan trappolt felém. Akkor már egy hete nem láttam. Olyan boldog voltam, h ott volt, de csak arra tudtam gondolni, h jézusom, ezek az emberek nem is tudják, h van egy lányom! A nevelőnő utána szaladt és próbálta megállítani, h „Lilike, állj meg! Kérlek szépen, nem a játszótéren vagy!" Meg hogy ne kiabáljon. Egy 3 éves kislánynak aztán magyarázhatta. A mellettem álló barátnőm éppen mondta, h nézd, Eliza, milyen szép ez a kislány! Vajon melyik tanár lehet az anyukája? El sem tudom képzelni, h valakinek ilyen gyönyörű kislánya legyen. Az arca valóban olyan volt mint az angyaloké és ahogyan futott. Nagyon szép volt. Aztán egyszer csak éreztem, h átöleli a derekamat és én lehajolok hozzá és csókot lehelek a homlokára aztán pedig átölelem és felemelem. Láttam a barátaim döbbent arcát és rájöttem, h lesz ma még egy hosszú beszélgetésem velük. De nem volt időm a hazugságon gondolkozni. Ideje volt menni ebédelni és Lili meg csak közben mondta és mondta, h kivel mi történt az otthonban és, h még mikkel akarja kiegészíteni a számlát. Én csak így hívtam. Így töltöttem el vele az ebédemet. A barátaim meg sem bírtak szólalni. Furcsák voltak. Mintha próbáltak volna Lilikével beszélgetni. Egy idő után persze. Miután bemutattam nekik mindegyikőjüket lenyűgözte és elvarázsolta Lili. Ahogyan a nagy hosszú szempilláit rebegtette, tudtam, h ebből a lányból még egyszer egy igazi nő lesz, de okos nő. Miután kénytelen voltam visszaadni a nevelőnőnek Lilit én szokásosan elsírtam magamat, hiszen tudtam, h legközelebb 1 hét múlva láthatom. Ez az én tanulmányaimat szolgálta. De a barátaim nem hagytak szó nélkül. Mindent el kellett nekik mondanom. Ától zéig mindent meg is tudtak, h hogyan lettem terhes.. egy dolgot nem értettek csupán. Ők erről eddig miért nem tudtak? A válasz sokrétű lehet. Mindössze ennyit nyögtem ki..

Oldal: Lili és Én első két fejezet
My life, my story, ME - © 2008 - 2024 - liliandme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat